A Váci úton szapora léptekkel ment egy sárga kendős asszony. Kezében belga pénzt szorongatott. Megállítottam.

— Nem tudja, merre van a Népeszálló?

— De igen… A Vág uccában… A második ucca balra…

— Milyen pénz az a kezében?

Kissé gyanakodva nézett rám, de mellettem állott a Pesti Napló fotográfusa és ez megnyugtatta. Rablást csak nem veszünk fel!

— Belga pénz, a kislányom belga szülei küldték karácsonyra. Most viszem a bankba.

És már menni akart amikor megkérdeztem:

— Miből él?

— Takarítok, munkába járok, özvegyasszony vagyok.

— És meg van elégedve a sorsával?

Rám nézett, csodálkozott, hogy magánügyeibe avatkozom és kurtán felelte:

— Meg.

— És ha azt kérdezné valaki, hogy mire vágyik, mit felelne?

— Az örök életre vágyom.

Most rajtam volt a csodálkozás sora.

— Hát olyan jó élni?

— Nem itt a földön, az Égben, Jézus oldalánál vágyom az örök életre… Én adventista

vagyok… És fejét meghajtva, tovább ment


PESTI NAPLÓ 1930 december 25 – adt.arcanum.com