Tévtanitás sokfelé
A lelkek sóvárogják a vallás igazságait és epednek a hitélet után. Sajnos ott is, ahol a viszonyok mostohasága és a mult tagadhatatlan mulasztásai miatt nincs pap, sőt templom is ritkán akad. A tévtanitók kihasználják aztán ezt a lélekinséget és elviszik az ő botor, sokszor igen gyerekesen nevetséges tanaikat és a nép felül nékik. Különösen a főváros elhanyagolt lelkiéletében iparkodnak maguknak hiveket szerezni a baptisták és adventisták, a nazarénusok pedig a Tiszavidéket és az alföldi tanyákat törekednek meghóditani.
Hogy mennyire fölül a nép a legnaivabb tévtanitónak is, azt ékesen mutatja a hollódi eset. Ebben az oláh megszállás alatt lévő községben protestáns magyarok és oláhok laknak. A baptisták már évek óta agitáltak közöttük és többeket eltántoritottak régi hitétől.
Igy folyt ez mindaddig, mig egy napon Koszta Demeter parasztlegény, volt káplár a 37. gyalogezredből haza nem érkezett olasz fogságból. Koszta Demeter régebben is irástudó és istenes ember volt, magyarul és románul folyékonyan beszélt és nagy tekintélye volt a községben. Koszta Demeter egy este összehivta az erdőbe a hivőket és a következőket adta elő nekik:
— Testvéreim, engem megszállt az Isten a fogságban. Én vagyok az uj apostol! Az Isten azt parancsolja, hogy Hollódon ismerjék meg először az ő igazságát. Atyafiak vagyunk valamennyien, az állatok is, az utolsó hangya is. Isten azt üzeni általam az embereknek, hogy a háboruért csak ugy vezekelhetnek, ha többé eleven élet lángját ki nem oltják! Hust tehát ne egyetek és ne tapossatok el egy férget sem! És szeressétek egymást, román a magyart és minden nemzeteket és tartsátok meg a szombatot, ahogy azt Isten a Sinai-hegyen nagy testvéremnek, Mózesnek kinyilatkoztatta!
És Koszta Demeter hirdetni kezdte az uj vallást, mely hamarosan kicsirázott az Istenre áhitozó lelkekben.
A próféta utnak indult és a környező hegyekben toborzott hiveket az »atyafiak«, a »fratii« szektájának. A hatóságok hamarosan értesültek az apostol tevékenységéről, de nem sokat törődtek vele, őrültnek tartották.
Közben aztán tényleg kitört az őrültség Koszta Demeteren és beszállitották a nagyváradi kórházba.
A hollódiak valahogyan értesültek az »Apostol« tartózkodási helyéről és mintegy nyolcvanan, vallásos dalokat énekelve, gyalogszerrel bezarándokoltak Váradra és megjelentek az elmekórház kapujánál. A tébolydába természetesen nem engedték be a hivőket, akik erre türelmesen felsorakoztak a kőkerités mellett és másfél óra hosszat szakadatlanul énekeltek. A hollódi »atyafiakat« a kivonult patruj körülzárta és beterelte a honvédkaszárnya udvarára. Ott ültek gubbaszkodva, összebujva, étlen-szomjan és éjjel-nappal énekeltek. Másnap aztán visszaszállitották a jámbor atyafiakat a hegyek közé, a falujukba.
A magyar nép között is elharapódzó tévtanokat iparkodjunk még csirájukban elnyomni. Mindaz, ami szép és megható bennük: a jámborság, imádságos lelkület, becsületesség és szeretet, fokozott mértékben megvalósitható szent vallásunkban is. Az ezekhez járuló tévtan pedig valóban annyira nevetséges és gyerekes, hogy az ember szinte csudálkozik azon, hogyan lehet általa épeszü embereket megfogni.
A tévtanitók közül különösen a baptisták és methodisták olcsó iratokkal házalnak. Ne vegyünk ilyeneket, sőt ahol csak lehetséges, felvilágositó szóval lépjünk föl ellenük és a kezünkbe jutó nyomtatványokat pedig semmisitsük meg.
Arcanum – A sziv – 1921.08.13