Budapesten sokszor emlegetik az éjszakai élet fejlettségét és a nagyvárosi erkölcstelenséget. Annál jellemzőbb körülmény, hogy itt mennyi vallási rajongó és szekta húzódik meg az ismeretlenség homályában. A rajongó Budapest számos, nagyon különböző fajtájú csoportokra oszlik s ezekről nem egy olyan adatot is reprodukálhatunk, ami tán meglepi a laikus közönséget.

…

A rajongóknak egyre népesedő szektája: az adventisták. Ezek főkép abban különböznek minden más vallástól, hogy a Jézus Krisztus visszajövetelét várják erre a földre és az ő megjövendölt országát. Ez az egyetlen vallás, mely szó szerint veszi a bibliát, a jelenések könyvének mondásait és azt a száz meg százféle gyönyörűséget, amelyet Jézus országának eljövetele hoz majd magával, amikor valamennyien föltámadunk porainkból és gyönyörűségek meg fény, pompa, boldogság közepeit éljük le ezer esztendőinket. Az adventistáknak (advenire = eljönni) a karácsony egyetlen ünnepük, sőt több ennél: szimbolikus diadalnapjuk. Ilyenkor tör ki a szívükbe szorított minden rajongás, hit és reménység. Budapesten is van egy kis egyházuk, van főpapjuk és szervezetük. Hogy milyen a szertartásuk, leírhatom, mert körükben töltöttem egy karácsonyt. Az emberem, aki bevezetett közéjük, a Beniczky-utca egy kis földszintes háza előtt állt meg. Piszkos-sárga kis ház volt, amilyent ma már inkább csak Budán látni. Azóta már le is rombolták a karácsony-várók menedékét; az adventisták új födél alá költöztek . . Kis előszobán át bejutottam az imaterembe. Közönséges lakószoba volt egyszerű és Ízléstelen bútorokkal. A székek egy része zöldes-szürke párnázott volt, de a legtöbbje szalmából fonott. Hívők lepték el a helyeket. A kettős széksorokkal szemben emelvény állott, asztallal és székkel. Az egész szobában kínos tisztaság. A falról fenyőgallyakkal beszegett fehér papírlapok csüngtek alá, amelyekre bibliai idézetek voltak ráróva német nyelven. Mert az egész gyülekezetben német nyelven beszéltek, németek voltak szemmell láthatólag valamennyien; germán arc, lenszőke haj, savó színű szemek . . . Mivel arcuknak nem volt kifejezése, ruhájuknak nem volt karaktere, nem tudtam kitalálni, hogy odakint az életben mi a foglalkozásuk. A férfiak mesterlegényeknek látszottak, a nők pedig nem voltak egészen csúnyák. Megkezdődött a szertartás, ritkás szakállú, szőke ember lépett az emelvényre és zsoltárokba kezdett. A gyülekezet valami sajátságos, magában zümmögő hangon énekelt vele. Mindenki földre szegezte tekintetét, nem látták egymást, nem láttak semmit. A lelkük megtelt hittel, boldog rajongással . . . Mikor az éneknek vége volt, a ritkás szakállú leszállt az emelvényről, s csak akkor pillantottam meg, hogy mögötte a falon, a sok bibliai jelmondatos fehér lap közepette, a lámpaernyő félhomályában, egy színes táblán ott vannak a Szent János jelenéseinek izzó fantáziával alkotott rémképei: a sok fejű kígyók, a babilóniai asszony és a többi szörny is, mind a hány. Egyszerre felszállt az emelvényre egy imponáló külsejü, gyönyörű, ősz szakállas, fehér hajú ember. Olvasni kezdett az ezeréves birodalomról. A kéziratát németül olvasta, de idegen kiejtéssel, itt-ott hibás németséggel. Amerikából érkezett apostol volt. Elmondta, milyennek álmodta ő egyszer az ezeréves birodalmat. Első személyben beszélt, unalmasan és hideg mosollyal az ajkán, A gyülekezet áhítatosan és feszült figyelemmel hallgatta, hogyan házasodott meg az ezeréves birodalomban a szép ősz szakállú férfiú. Díszes kertben sétáltam, gyönyörű orgonabokrok közt és puha pázsitot taposott a lábam. Vászontalár volt rajtam akkor, fehér és földig érő. Szépen ápolt ösvényen szembe jött velem a jegyesem. Mert az ezeréves birodalomban, feltámadásunk után ki-ki új feleséget kap, az eleve eljegyzett aráját. Az én jegyesem is hosszú fehér talárban volt. Felém jött s szerényen a földre sütötte szemét. Aztán mikor hozzám ért, csengő hangon azt mondotta: „Jer szüleimhez, mert várnak“ . . , És igy tovább. Elmondta, hogyan fogadták az álommenyasszony álomszülei, leírta, milyen volt házuk, leírta még a lakodalmas menet kocsijainak cirádáit is. Mindezt borzasztó prózaiasan, unalmasam, de a közönségre hatott, a nők elragadtatott pillantással nézték, egy fiatalember hangosan zokogott, e felolvasó felesége pedig a díszhelyen, az első soraiban, boldog mosolygással hallgatta, milyen lesz az a nő, aki egykor majd a férje oldalán az ő helyét foglalja el. Vége volt a felolvasásnak. A gyülekezet a bárgyúságig naiv karácsonyi himnuszt énekelt még, aztán széjjeloszlott. Az utcán, kivilágított ablakok, hangos korcsmák előtt kis csoportokban, énekelve haladtak végig. Az énekből rikítóan hangzott ki az egyik len szökő leány éles hangja. A leány sánta volt szegény, de boldogan fújta a megváltás nótáját. Az adventistákon kívül még egész sereg kisebb szekta van Budapesten. Ilyen a szamaritánusok, *— anélkül, hogy közösséget vállalnának az Erdélyiben míglen is található szombatosokkal, — bár ezektől a vallási alapelvek dolgában alig térnek el. A szamaritánusok között kevés a magyar ajkú. Valamivel több a svedenborgiánusoik közt. Ez a Keresztény Új Egyház (Új Jeruzsálem, amely Svedenborg Emánuel tanait követi). A New Jerusalem Church a Váci-utca 78. szám alatt székel és elöljárója, Albrecht Károly, nagyon szimpatikus férfiú. A magyar ezkizmatikusokat rendesen a baptista felekezet szívja föl, meg a nazarénus, amely <—• úgy látszik — még jobban megfelel a mi földművelő népünk egyszerű, józan szellemének. A két utóbbi szektának hívei ég különösen a szamaritánusok a titokzatosság köpenyébe burkolódznak s talán még inkább a teozófusok, akik azonban már spiritualisztikus alapon állanak és voltaképp nem is tartoznak a vallási szektákhoz. A különböző szektákról való beszámolás közben nem lehet elitétlenül hagyni azokat sem, amelyeket röviden magánvallásoknak nevezhetni, mert egyetlen, ember vallja azt: a próféta és még két-három együgyű alak, akiket sikerült az új vallásalapítónak megnyernie a maga fonák tanai számára. Csendes emberek ezek, a légynek sem vétenek és megelégednek azzal, ha néha szónokolhatnak egy kicsit, vagy ha furcsaságaik: révén az újságba kerül a nevük. Inkább elmeháborodottak, mint próféták és ha kísérleteik kudarcot vallanak, még mindig van egy vigasztalásuk, hogy a maga hazájában senki sem lehet próféta. Mivel pedig a kivándorlásra nem gondolnak, azért végig itt élik le jelentéktelen kis életükét. Nagyjában ez a rajongó Budapest képe. Még csak tán a baptistákról kellene szólni, de őket szándékosan nem említettük az excentrikusnak látszó szektáriusok között, mert hiszen a baptista hat esztendő óta a törvényesen elismert vallásfelekezetek közé tartozik.

Tábori Kornél Pesti Hírlap 1913.01.19